Téged mi motivál? A siker, az elismerés, a pénz vagy a hatalom? Vajon kérdés nélkül tudnál választani ezek közül egyet, vagy elgondolkoznál azon, hogy milyen mértékben fontosak számodra? Lehet, hogy elvarázsol a művészet, megtetszik egy szakma, megragad egy történet vagy beléd ég történelem órán egy hőstett. Életünk során minden választás és apró mozzanat változtat, formál minket, majd egy adott ponton kinyílik a függöny a szemünk előtt, és egyértelművé válik, mihez szeretnénk kezdeni az életünkkel, továbbá az is, hogyan építsük azt fel a jövőben. Természetesen ez bármikor változhat, mehetünk jobbra bal helyett, és adódhatnak olyan pillanatok, mikor más felé sodor minket a sors. Az a fontos, hogy ragadjuk meg az egyik irányt és küzdjünk érte.
Nem vitatom, lehet minden második lányból luxusfeleség, hiszen már tudjuk, hogy „a kevesebb néha több, de a több, az mindig több”. Ebből kiindulva semmi kifogásom nem lenne az ellen, ha az elért eredményekért mindenki azonnal megkapná az elismerését. Viszont úgy ismertnek és népszerűnek lenni, hogy nem tettünk le semmit az asztalra, az nekem soha nem volt opció. Akkor csak ismertek lennénk, nem elismertek. A motiváció ezáltal érkezik meg és kopogtat az ajtón.
Rengeteg fiatal van körülöttem, akik nem hisznek saját magukban, nem látják értékeiket és úgy vélik semmire sem képesek. Ez rettentően fel tud dühíteni. Manapság – egészen a tizenéves korosztálytól kezdve – rengetegen egy Disney mesében érzik magukat, ahol minden azonnal jóra fordul. Egyesek a „valóvilágot” forgatják YouTube-on egy olyan értékrendet közvetítve, ami nemhogy ívben görbül, de egyenesen Kínából érkezett, mint egy ócska utánzat. Nincs szükségünk negyven lifestyle videóra ahhoz, hogy rájöjjünk, mit szeretnénk elérni az életben és mi az, ami ebben motivál minket. Ezek hatására akár minden önbizalmunkat el tudjuk veszíteni. Nem tartanak valódi tükröt elénk, hiszen azt üzenik, B lehetőség nincs. Pedig van. B, b, b! És mi ez? Bízni kell magunkban és makacsnak kell maradni. Számomra az utóbbi nem egy negatív jelző, mert ezen tulajdonságom nélkül rengeteg lehetőséget engedtem volna ki a kezeim közül, amelyek elszalasztását visszatekintve mélységesen bánnám. Azt hiszem, a legfontosabb, amit megtanultam, hogy ha valamit szeretek csinálni, akkor ne kérdőjelezzem meg magam. Minden rajtunk áll vagy bukik. Sőt szorosan ide tartozik a vonzás törvénye is, és most nem éppen az utolsó pillanatban mantrázott kettesre gondolok a pótvizsgán. Rengetegszer tapasztaltam már az évek során, hogy ha valamiről egyszerűen csak tudjuk, hogy meg fog történni, akkor az úgy is lesz és kész. Ez nem naivitás és nem is egyenlő azzal, hogy ölbe tett kézzel várnánk a sült galambot. Ahhoz, hogy legyenek céljaink, és ehhez kapcsolhassunk motivációt, elengedhetetlen hinni is bennük. Anélkül mi értelme lenne?
Én 14 éves korom óta fotózok komolyabb szinten, és ez az egyetemi évek alatt sem változott. Amikor 2018-ban az ELTE PPK hallgatója lettem, nem volt kérdés, hogy itt is szerves része szeretnék lenni a #mediagroupnak, amely a kar önszerveződő médiacsapata. Nem sokkal később a Hallgatói Önkormányzatban Kommunikációs bizottsági elnökként is tovább fejlődhettem illetve az Elte Onlinehoz is csatlakoztam.
Emellett folyamatosan stúdiókban tevékenykedtem, és mindig kerestem az újabb alkalmakat, ahol előrébb léphetek, és szakmabeli kapcsolatokat építhetek. Érettségi előtt megragadtam egy lehetőséget és a Studio Z csapat tagja lettem, majd rá egy évre a Studio Madisonba sodort az élet, ezek mellett pedig több divatbemutatóra és rendezvényre hívtak fotózni, sőt sokáig fotós asszisztensi feladatokat láttam el. Sosem kételkedtem magamban, hogy jó fotós leszek e. Nem volt előttem egy mérce, hogy mitől lesz valaki jó vagy rossz fotós, és nem féltem attól, hogy én vajon melyik oldalra leszek besorolva. Mindig is saját magamnak szerettem volna megfelelni, ami bár elcsépeltnek tűnhet, de valójában csak annyiban mutatkozott meg, hogy ha a képemre valaki azt mondta, hogy nem tetszik neki, attól én még nem bújtam be a sarokba, és tettem fel a polcom legmagasabb pontjára a gépemet. Nem függtem mások szavaitól. A fotós szakmában mindig minden egy kicsit szubjektív, pont ezért a véleményeket olyan mértékben kell befogadni, amennyire arra neked szükséged van. A legfontosabb, amit a munkáim során megtanultam, hogy nem szabad a negatív kritikára nagyobb hangsúlyt fektetni, mint a pozitív visszajelzésekre. Miért számítana jobban, hogy Terikének a szomszédból nem tetszik, amit csinálunk, amíg a barátaink támogatnak és a szakmabeli példaképeink biztatnak? Az egyensúly ott kezdődik, amikor van egy célunk, ami miatt motiváltak vagyunk, és emellett a környezetünk is támaszként van jelen, visszahúzva minket egy mély gödörből, ha valami épp nem úgy sikerül, ahogy szeretnénk.
Lehet, hogy valami majd nem úgy sikerül, ahogy elterveztük, de ahogy már írtam, mindig van B opció. Megannyi fotópályázaton bukott meg képem, sosem jutottam be a közönségszavazatok által sem a top 3 helyezett közé, egy fotós tehetségkutatón sem hívtak vissza elbeszélgetésre, és én mégis megráztam magam és továbbléptem. És mit értem el vele? Egyrészt én is megtanultam, hogy nem jön össze minden egy karikacsapásra, és erősebben folytattam. Most pedig fel tudom mutatni, hogy megjelentek képeim egy dubaji magazinban, a kezemben tarthattam egy újságot, aminek a címlapján lévő fotót én készítettem, és annyi értékes emberrel tudtam kialakítani kapcsolatot, akikért nem lehetek elég hálás. Mindig motivált, hogy van még ennél is több, van még ennél is előrébb, és nem tudhatom mi vár még rám.
Abban biztos vagyok, hogy az álmaink nem fognak maguktól megvalósulni főleg nem nélkülünk. Fel kell állnunk, az összes önbizalmunkat a hátunkra kapnunk, és határozottan el kell kezdeni azt, amit szeretnénk. Elég elszomorító látvány, ha másnak sikerül a céljait elérni, mi pedig egész végig csak vártunk, ölbe tett kézzel. Néha az irigység tud motiválni is. Néha a kudarc adja a legnagyobb löketet. Einstein is megmondta: „Hálás vagyok mindazoknak, akik nemet mondtak, mert miattuk csináltam magamért.” Ezt a mondatot pedig a homlokomra is írhatnám, annyira igaz.
A cikkben található képek Zsolnai Dorottya portfóliójából és archívumából származnak.
Zsolnai Dorottya